Vízöntő mint Nap-jegy

Szabad vagy, mint a madár, mégis szilárd és állhatatos – ez ellentmondásnak hangzik, de mégsem az! Levegőjegy lévén, gyorsan és sok gondolatot kell közölnöd, és szükséged van arra, hogy szabadnak érezd magad. De véleményed mellett hajthatatlanul kitartasz, nem nagyon szereted megváltoztatni azt.

Uralkodó bolygód, az Uránusz – a lázadás planétája – veled született függetlenségi vágyat ad, és semmi sem állhat lelked sebes sodrású áradatának útjába. Azzal sem törődsz, ha így kilépsz a megszokott hétköznapokból, és meglehetősen különc életmódot, szokásokat veszel fel.

Néha egy-egy zseni is felbukkan e jegy képviselői között!



Ötleteid gyakran megelőzik korukat – de az is lehet, hogy egyszerűen csak képtelenségek.

Véleményed szerint mindenkinek joga van azt mondani és csinálni, amit szeretne. Nagyon felháborít, ha ennek ellenkezőjét tapasztalod – ez pedig sajnos gyakran előfordul. Persze ahányszor csak teheted, hangot is adsz nemtetszésednek.

Az első kézszorításnál nagyobb barátságosnak ismernek meg. S bár tényleg odaadóan törődsz az emberekkel (a világgal) – igaz, általánosságban -, te nem szívesen engeded barátaidat vagy partneredet túl közel magadhoz. Így meglehetősen nehéz megismerni.

Bár igazi forradalmár lakozik lelkedben, gondolataid és nem tetteid azok, amelyek ösztönzőleg hatnak az emberekre. Ennek tudatában – szellemi vakmerőséged ellenére – nagyon megfontolt vagy.

Kiválóan megállod a helyed klubokban vagy szervezeteknél, ahol gyakran ingyen dolgozol, és segítesz a rászorulóknak.

Bár intelligens szabadgondolkodó vagy, uralkodási vágy is él benned: nem egyszer előfordulhat, hogy nézeteidet másokra akarod kényszeríteni. Félig sem vagy olyan toleráns, mint amilyennek tűnsz!



Igazából társ kell álljon melletted: nagyon nagy szükséged van a biztatásra (sajnos te nem vagy képes másoknak megadni ezt a bátorítást – bár részvéttel viseltetsz embertársaid iránt és szívesen meghallgatsz bárkit)!

Belül sokkal feszültebb vagy, mint ahogy arra nyugodt külsőd következtetni engedne.

Megbízhatóságod és hűséged kétségen felül áll, ha már egyszer rátaláltál a megfelelő társra. De még ekkor sem bírod elviselni, ha bármilyen módon korlátok közé szorítanak. Ezenkívül igen nehezen tudod kifejezni az érzelmeidet. Tehát kizárólag hűvös, okos és megértő személyek jelentkezzenek!

Partnereidet soha nem a külsejük után ítéled meg. Így valószínű, hogy amikor lehorgonyzol, egy látszatra felettébb szokatlan, de sugárzóan boldog kapcsolatod lesz.
Bár nagy mozgástérre van szükséged, hogy flörtölő hajlamodnak is hódolhass, többnyire – az Ikrektől eltérően – nem mások partnereit szemeled ki.

Szemrevaló külsőd, elevenséged és érdeklődő, másokra odafigyelő beállítottságod biztosítja, hogy soha nem leszel csodálók híján.

Az egyetlen dolog, ami elűzhet egy kapcsolatból, a rossz testszag és partnerednek rossz fogai.



Ritkán kedvetlenít el a munka, viszont ha úgy érzed, hogy nem vagy ura a helyzetnek, betegre aggodalmaskodod magad. Ne felejtsd el: bármilyen helyzetbe sodor az élet, képes leszel megbirkózni vele!

Igazi éned rejtett vonásai még tudatosabbá fognak válni benned életed társuralkodójának, aszcendensednek jegyének ismeretében és azáltal, hogy ez miként lép kölcsönhatásba Vízöntő Nap-jegyeddel.

Kíváncsi vagy mit mond az aszcendensed? KATTINTS IDE!

A horoszkópod facebook oldala – Csatlakozz Te is!